2011. október 27., csütörtök

Megint csak mondom a magamét...


Megint az élet nagy dolgai :)
tegnap nagy beszélgetésbe merültünk a barátnőmmel, mint majdnem minden évben pont ilyenkor. Jön a tél, szomorú az idő, és ránk is ránk telepedik a félhomály meg a köd. A gondolataink kicsit beszürkülnek, és nem látjuk már tisztán a szebb jobb jövőt, vagy úgy érezzük bezárult minden kapu előttünk. Hosszas beszélgetés alatt felmerült sok téma ami kötődik a halottak napjához, emlékek azokról akik nincsenek köztünk, politika, és a hanyatlás ami érzelmi , és anyagi területen ér, ért minket az utóbbi években. saját sztorikat meséltünk egymásnak , magunkról amit megtettünk pár évvel ezelőtt, mai emlékeink szerint sokkal gondtalanabbul. Éjszakákat nevettünk át, és valahogy még a tél sem volt olyan nedves, és szürke mint most.
A sok gondolat közt szerepelt a gyerekkor. Szomorúan vettük észre, hogy nem tudtunk gyerekek lenni, és elfelejtettük, hogy kell játszani, és gyerekként örülni a mának. Sokan csak hajtjuk az anyagi javakat egy életen át, és a nap 24 órájában azon tűnődünk hogy éljük túl, hogy vészeljük át, és hogy adjunk meg mindent azoknak akik nem tudnak gondoskodni magukról. Nehéz ha még mi is csak szűkösen tehetjük meg. A pénz valahogy tönkre tesz mindent. Jobb lett volna beérni a cserekereskedelemmel. A boldogság forrása valóban a pénz? Anélkül nem lehet nevetni? Meglepődtem valamin amit a barátnőm mondott, és össze szorult tőle a szívem, hisz még olyan fiatal

-"nekem már egy ideje nincsenek vágyaim. Ha megkérdeznék tőlem mire vágyok, és mit szeretnék még, vagy hová utaznék ha megtehetném, nem tudnék mit mondani "

Megrémisztett ez a mondat. Egy gyönyörű fiatal nő aki előtt ott az élet, és ha nevet még az ég is képes vele nevetni, azt mondja nem álmodom szebb jövőről, nem álmodom semmiről, csak élek. Nem tudtam mit mondjak, csak elkapott valami megfoghatatlan rettegés. Én majd negyven évesen egy széttört élet romjaiban hiszem, nem minden nap, de hiszem , hogy valami békés, és boldog még vár rám. Bízom benne, hogy a jó Isten ad nekem még esélyt arra, hogy úgy éljek amire érdemes majd emlékezni az utolsó pillanatban, és ha hitem szerint a lelkem örökké él, akkor majd azt az emléket vihetem magammal az életemből.




Düh.
Sokat írtam a haragról, mert nem értem ezt az érzést. Az ember haragjában olyan dolgokat mond, vagy tesz, mintha nem is lenne önmaga. Kiszakadunk a valóságból, még ha imádjuk is azt akinek mondjuk, és olyan dolgokat vágunk a fejéhez, amivel a legjobban bánthatjuk. Miért? Honnan jön ez a mérhetetlen düh? Miért nem tudjuk megbeszélni higgadtan a gondokat ? Honnan kellene erő ahhoz, hogy elviseljük azt ami fáj. Vagy legalább lássuk, hogy ez sem olyan nagy ügy az élethez képest, és valójában minden megoldható. Mennyi időt pocsékolunk el arra, hogy egymást tapossuk a sárba, ahelyett, hogy közös megoldásokat találnánk a gondokra. Az önzés amiben élünk , nem vesszük észre ha más szenved csak azzal van elfoglalva mindenki ami saját magát érinti. Még a bolygó is azért haldoklik a lábunk alatt mert arra nem gondol senki, hogy mi lesz azzal aki esetleg majd miutánunk születik a földre. Nekem jó legyen, és kész.
Halottak napja.
Ünnepelni akar a család. Mit is? Mit ünneplünk halloween-kor? Megünnepeljük a halált? Ünnepeljük azt amiben oly kevesen hiszünk, a lelkeket akik itt ragadtak a földön:

"A halloween eredete a római időkre nyúlik vissza, amikor a rómaiak elfoglalták Angliát. A kelta hagyományok közt szerepelt a samhain, amit a kelta napisten tiszteletére rendeztek. Ekkor a mai Nagy-Britannia és észak-Franciaország területén élő kelták megünnepelték a kelta újévet, amely november 1-jére esett és megköszönték a napistennek, hogy a földet és a termést gazdaggá tette. Ezen az éjszakán, úgy hitték, hogy az elmúlt évben meghaltak lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel a lelkek ezen az éjjel vándorolnak a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. Ez a nap jelentette a sötétség kezdetét, mert a kelták azt hitték, hogy a napisten Samhain a halál és a sötétség istenének fogságába került. Október 31-én az újév előestéjén Samhain összehívta a halottakat, amelyek különböző formákban jelentek meg, ezek rossz lelkek, gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok egy hegytetőn a szent tölgy alatt gyülekeztek, tüzet gyújtottak és termény és állatáldozatokat mutattak be, majd a tűz körül táncoltak. Reggel a papok minden családnak adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak velük, melyek elűzik a gonosz szellemeket és melegen tartják az otthonokat.
Ezen a napon, vagyis november elsején az emberek állatbőröket vettek magukra és Samhain tiszteletére 3 napos ünnepet tartottak. Ez volt az első halloween fesztivál, melynek pogány szokásai keveredtek aztán más ünnepekkel. Amikor a rómaiak elfoglalták a kelta területeket, ők is megtartották a saját szokásaikat. Két rokon római ünnep is elvegyült a halloweennel, úgyhogy mai állapotában ez az autentikusnak ismert kelta ünnep komoly mediterrán elemeket tartalmaz. Az első a római feralia, a holtak emléknapja (innen a holtakról való emlékezés rituáléja), a másik pedig Pomonának, a gyümölcstermésért felelős númennek a napja (az ő szimbóluma volt a mai halloweeneken fontos szerepet játszó sok alma), ez az ünnep szintén november 1-jére esett."
Ünnepeljünk hát.
Vagy gondoljunk azokra akik valóban nincsenek köztünk, és egy percre emlékezzünk milyen volt érezni az illatukat, megfogni a kezüket, hallani a hangjukat. Ha van emlékünk azt ne hagyjuk elmenni, mert valójában mi tartjuk életben a szeretteinket akik már testben nincsenek többé velünk.
Nem vagyok szomorú, csak kicsit kétségbe esett. Riadt a homályos jövőkép miatt, riadt attól, hogy nem tudom mi vár ránk, és attól, hogy nem lesz elég időm helyrehozni az életem. Remélem időt, és elég erőt is kapok megmenteni a lelkem, és megmenteni azokat akik velem együtt szorulnak rá erre. Türelmet, békességet, szeretetet, meglátni a felhők közt kikukucskáló napfényt. Észrevenni egy halvány mosolyt, és kacagással viszonozni azt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése