Biztosan sokan érezték már, hogy egy zsákutcába futott az életük, és a kilátástalanság megkeseríti a napjaikat. Van egy pont mikor az ember visszanéz, és elszámolást készít a fejében a jelenlegi élete, hogy juthatott addig a pontig ahol épp van. Van olyan, hogy megtaláljuk azt a kereszteződést ahol másképp kellett volna dönteni, és talán még azt is tudjuk hosszú eltelt évek után, miért hoztuk meg akkor azt a döntést amivel a mai életünket siratjuk. Persze az nem derülhet ki, hogy ha másképp döntöttünk volna most milyen lenne az életünk. Az élet, és a sors folyamatosan döntések elé állít minket, és mosolyogva nézi végig, hogy bár a lelkünk mélyén tudjuk, mert igen érezzük, tudhatjuk, hogy nem ez lesz a számunkra helyes, mégis ezt a lépést tesszük majd meg, aztán sok évvel később nem tudjuk merre kellene keresni a kiutat abból, amibe oly könnyedén bele másztunk. Az embernek azért olyan nehéz, mert az egész élete érzelmi döntésekre épül, és ettől aztán szinte semmi logika nincs a döntéseinkben. Akkor épp mikor feltesznek egy kérdést, mindig úgy dől el a válasz, hogy vagy másokra, vagy magunkra vagyunk tekintettel, vagy épp nem akarjuk, hogy döntésképtelennek látszódjunk.Ha ebben az életben kaphatnánk még egy esélyt vajon hányan döntenének másképp, mint ahogy évekkel ezelőtt tették? Teljesen biztosan tudom, hogy rengetegen.
Lehet-e úgy irányítani az életet ahogy valóban nekünk jó anélkül, hogy megbántsuk azokat akik szeretnek minket. Mivel minden lépésünkben születésünktől mások életét is irányítjuk, szinte lehetetlen úgy élni, hogy mindenkinek jó legyen. A döntéseink valóban a mi döntéseink?
Ma reggel úgy ébredtem, hogy rá kellett jönnöm igazából nagyon kevés olyan helyzet volt az életemben mikor szabad akaratomból döntöttem el mi a jó nekem, vagy mit kell tennem. Persze megkérdeztek, és akkor nagyon úgy tűnt ezt teszem, de ha visszagondolok, mindig volt egy helyzet, vagy külső hatás ami miatt az esetek 70 % - ban kényszerű döntést hoztam. Csak a gyerekeim életéről dönthettem szabad akarattal, és nagyjából ez volt az életemben az egyetlen döntés amit soha nem bántam meg, egy pillanatig sem. Nem azt állítom, hogy mindig mindenben hibázunk, mert persze ez nem igaz, és lehetetlen is lenne, hiszen azért nagyjából láthatóak a következmények, de sokszor jó lenne teljesen objektíven látni a dolgokat. Látni úgy mintha nem rólunk lenne szó. Egyszerűbb egy másik embernek tanácsot adni, ahol érzelmileg nem vagyunk érintettek, mint a saját életünkben döntést hozni.
Vannak akik azt mondják rólam, túl sokat gondolkozom, nem kellene ennyit rágódni dolgokon, ami megtörtént az megtörtént, azon lehetetlen változtatni, fogadjam el úgy a dolgokat ahogy vannak. A gond az, hogy ez a természetemmel teljesen összeegyeztethetetlen.Miért?
Csak mert hiszem, hogy az élet lehet szép!
Hiszek abban, hogy kapunk esélyt, és ha élünk vele, nem kell beletörődnünk a sorsunkba.
Elhiszem, hogy a lehetőségeket csak észre kell venni, és a csodák kézzel foghatóak ha meg akarjuk ragadni őket.
Bízom az emberekben akkor is ha sorozatos csalódást okoznak.
Tudom, hogy nem kell elfogadnunk azt ami nem működik, mert nem szenvedésre lettünk teremtve.
Rossz élet nincs, csak nem hallgattunk a benső hangra ami a fülünkbe üvöltve jelezte ne tedd!!!!
Tehát választási lehetőség van, és nem az anyagias világ dönt a hátralévő életről , nem a sors, nem a barátok, nem a család, HANEM MI MAGUNK!
Ezek csak gondolatok a reggeli kávé előtt, egy éjszaka után mikor az eső csendes kopogására ébredek. Kinyitom a szemem, és minden elkeseredésem ellenére elhiszem, hogy az élet szép.
