Én erről álmodom

Először azt néztem merre menekülhetek a nem nekem való nem az én életemből. Sehol egy kijárat vagy út amerre a szabadság és a boldogság vár. Kerestem a kaput amin be kellene mennem és ott találom az álmaimat. Nem volt ilyen kapu. Minden ajtó mögött szörnyek álltak és olyanokra kényszerítettek amit nem akartam megtenni. Félelmek. Rettegések. Volt egy ajtó amire ez volt ráírva nagy vörös betűvel :BŰNTUDAT! belépsz és soha többé nem szabadulsz a maró fájdalomtól. Még mélyebbre mész és már az is fáj ami nincs is. Nem követtél el bűnöket és nem állítottak ítélőbíróság elé, de az életed maga a méreg. Mi tartotta mégis életben a lelkem? Az emlékek. Nagy ragyogó folyosón át ott van ő. Nem tudom mikor ismertem meg és fogalmam sincs mikor láttam utoljára. Az az érzés életben tartotta a fizikai és a lelki életem. A remény, hogy egyszer újra eljön és megérinthet a szerelem. Állok egy tükörsima víz partján egy álomban vagy talán egy érzésben és attól félek eggyé válok a fénnyel ami a felületén tükröződik. Lassan lehajolok és megérintem a vizet. Sejtelmes hullámokban elindul felém egyre vadabbul bodrozódni kezd és rájövök ez a víz én vagyok ez az én életem. Hűvös változó de többnyire csak víz. Víz aminek a tetején megtörik a fény és most úgy érzem bár a fény lennék inkább vagy hűvös szellő, ami ezerfelé szállva eljut a legmerészebb álmokba is. Egyszer én is álmodtam valami fényes és megmosolyogtató boldogságról. Most nem tudom mikor álmodom. Itt ülve a gép előtt hallgatva a világ zaját, vagy lehunyva a szemem a boldogságról álmodva mikor eljön ő és megfogja a kezem,ne félj mondja élni jó!
Megcsókol és újra színes fényes és kívánatos lesz az egész világ.