Szeretem a verseket és imádom a könyveket. Vannak napok mikor nem szeretek a valósággal foglalkozni és egy könyv mesebeli elképzelt világába zárkózom be. Nem nagyon fontos ,hogy valószerű legyen a tartalom, azt hiszem a képzeletbeli világokat tudom leginkább elfogadni. Én valóban hagyom, hogy a képzeletem irányítsa a történetet és azt akarom, hogy egyé válhassak a hősökkel. A könyveket titkos búvóhelyeknek képzelem ahol kizárhatom a zord, néha kegyetlen valóságot. Gyermekként sokat menekültem hasonló módon csak a felnőtté válás kissé valóságosabbá és ezzel együtt ijesztőbbé tette a világot. Sokáig eszembe sem jutott , hogy mindig van egy másik út amerre az ember mehet. Egyszerűen elfelejtettem milyen erős egy gyerek. Van egy mese amit szerettem gyerek koromban de nem nagyon értettem miről szól, csak izgalmasnak találtam. A végtelen történet. Meglepő módon mostanra értettem meg a lényegét. Az életünkben addig tudunk csak újra és újra felállni míg elhisszük, hogy van még csoda ami ránk vár. Kell, hogy legyen egy varázsvilág ahol néha meg lehet pihenni, ahol a jó mindig legyőzi a gonoszt. A mese vége mindig happy and kell legyen. Ha nincs más kapaszkodó és minden kötél szakadni kezd,ott van nekünk a zene a tánc és a mese.