Vannak olyan napok!

Van olyan nap mikor az ember nagy elhatározásokat hoz, és akkor abban a pillanatban valóban úgy érzi ezt most meg is fogja tenni, végre betartja a saját magának tett ígéreteket. Mondjuk le fogok zárni egy régebbi vitát, el fogok végre utazni, kivasalom azt a halom ruhát, vagy például el fogok válni.
Azt gondolom aki ismer tudja, hogy a válás szó az amin a hangsúly van, a többi csak a bevezető figyelemelterelés.
Nem viccelek, az élet egyedül sem egyszerű de párban ....
nekem senki ne mondja azt, hogy együtt megoldani bármit könnyebb, mert tutira nem igaz. Abból ha ketten csináljuk csak a vita van, tömeges egyet nem értés, emellett pedig ha egyedül döntök nem nagyon van lehetőségem a hibás döntéseimet más nyakába varrni. Igaz, hogy most nem a nagy I LOVE YOU a téma, mert olyankor az emberek többsége hajlamos elkövetni azt a hibát, hogy a saját véleményét félretéve folyamatosan mindenben egyet ért, amit aztán az érzelmek laposodásával rendesen meg is bán.
Vannak olyan napok, mikor úgy érezzük el jött az idő a nagy lépéseket megtenni, de mikor kicsit nagyobb csönd lesz és meghalljuk a bensőnk valódi hangjait rá kell döbbenjünk még mindig van ami vissza tart a végső döntéstől. De mi?
Hosszú együtt töltött évek, " ennyi együtt eltöltött év nem múlik el nyomtalanul"
ezt manapság hallottam egy ismerőstől , de valahogy nekem ez már olyan hamisan hangzik. Azt hiszem azért, mert pont a hosszú évek alatt távolodtunk el egymástól és lettünk akár egymás ellenségei is. Az van, hogy nem tudtuk már megoldani a problémákat, és elkezdi az ember a másikat hibáztatni pocsék, vagy pocséknak hitt életéért.
Mi lesz egy ilyen kapcsolatból ha nem vetünk véget neki? Én már most tudom!
Nagyon sok ember fog súlyosan lelkileg vagy akár fizikailag megsérülni.
Függünk egymástól, és ha örülünk, ha szenvedünk, minden döntésünk kihat a mellettünk élő ember életére, de bármennyire furcsa még akár a boltos nénire is. Ha éppen fáj, vagy rettenetesen pocsék, és elmegyek venni egy tejet, nem teljesen biztos, hogy bűbáj leszek, és kellően barátságos. Akkor is így van ez, ha alapból az ember kedves és megértő.De, hogy lehetnénk megértőek ha belül mi is csak szenvedünk. Nem depresszióról beszélek én, csak arról ha fáj.
Vannak napok mikor úgy érezzük tovább tudnánk lépni, és még nem késő új életet kezdeni.
van olyan reggel mikor kinyitod a szemed és újra ha csak egy pillanatig is szépnek látod a világot. Vannak napok mikor még elhiszem, hogy fogok nevetni, és nem kell összerezzenni minden erős hangra, mikor hiszem, hogy még van remény boldogan élni.
Ezeken a reggeleken, mikor besüt a nap a tetőablakon, és melegíti az arcomat, mikor hallom ahogy a madarak jelzik a természet már újra kezdte és a tél minden elsöprő pusztítása ellenére újra éled a föld, ezeken a napokon én is úgy érzem elkezdhetek végre élni.
Volt idő mikor gyerekként őszi reggeleken éreztem ugyan így. Az út ami az iskola felé vezetett illatos volt az ősszel nyíló virágoktól. A nap még utoljára melegítette a földet , ha becsukom a szemem és kiállok ma a napra még emlékszem , hogy akkor mit éreztem.
REMÉNYT
Reményt és vágyat arra, hogy mindig ezt érezhessem. Boldogságot, amit a nap adott, hogy mindig melegen simogat, gyengédséget, ahogy a szél lágyan átölelt, és biztonságot amit az ismerős út adott, hogy mindig tudjam merre megyek, és hová jutok.
Ma már többnyire nem vagyok boldog, és nem érzem magam biztonságban.
Ez nem egyedi, ha az emberek bele gondolnának az életükbe, biztos vagyok benne nagyon sokan éreznék ezt. Olyan furcsa, hogy a gyerekek milyen természetességgel élik meg ezeket a dolgokat, biztonságot , szeretetet, és akár egy apró játéktól boldogságot éreznek. Tele vannak reménnyel és vágyakkal. Tudják mit akarnak, és meg is teszik, még akkor is ha félelmetesnek látszik elsőre a dolog. Irigylésre méltó élet. Valahogy felnőttként marad a bizalmatlanság, a félelem.
Vannak napok. Ezzel kezdtem, pedig az a baj, hogy egyre kevesebb olyan nap van. Minden nap egyre rosszabb és félelmetesebb lesz, míg egyszer csak a szerelemből szeretet, a szeretetből harag, a haragból gyűlölet lesz, és akkor át kellene gondolni ha még akarnánk erre gondolni, hogy valaha régen vele akartam leélni az életem, és ő volt a biztonság, a szerelem, és a boldogság.
Mára nem maradt semmi.
Jó lenne néhány könyv amiben le van írva, pár létfontosságú dolog, mint például:
HOGY NEVELJÜNK GYEREKET?
HOGY ÉLJÜNK JÓL?
HOGY NE FÁJJON?
STB.
Nem azokra a a dr xy könyvekre gondolok amik tele vannak " okosságokkal", hanem valami instrukció születésünkkor az élethez.
Ilyen nincs, ezért maradnak a barátok ha vannak, és a hitünk, hogy semmi rossz nem tart örökké.