2009. június 4., csütörtök

FESZÜLTSÉG



Feszültség.
ezer módon levezethető probléma, ami sajnos nem ritkán fizikai tünetet okoz. Minden alkalommal megjegyzem, hogy az erős akaratú ember arról ismerszik meg, hogy képes önmagával megharcolni ha kell, de leginkább természetesen képes arra, hogy kompromisszumot kössön a lelkével. Vannak olyan források, ahonnan meríthetünk , és ahol lelki segítségre találunk , de természetesen ezeket is magunknak kell megkeresni. A lehetőségek tárháza szinte végtelen, de hit nélkül valójában ezek sem érnek semmit.
PL :Jóga, relaxáció, meditáció stb
Lehetőség arra, hogy megismerjük a testünket, és meghalljuk a benső hangunkat. Ha képes valaki elmélyülni , kizárni a külvilág minden zaját, képes lesz- e nem mindennapi lehetőséggel ellazítani a tudatát, és megtalálni azt amivel egyensúlyba hozhatja az életét.
Feltétlen bizalom kell hozzá!
A beszélgetések önmagunkkal fellazítják a lelkünkre rakódott salakot, és esélyt adnak egy megváltoztatható életre. Furcsa mondat. Annyit tesz, hogy ha képesek vagyunk arra, hogy meghallgassuk a lelkünk hangjait, és nem csak felületesen figyelünk arra ami a fejünkben elhangzik, meghallhatjuk azt ami igazán jó nekünk, amire vágyunk, és mi az amitől a hideg is kiráz minket.
Feszültség:
ha hagyjuk , hogy eluralkodjon , fizikai tünetek képében fogja kínozni az életünket. Gyakorta megesik, hogy az ideges emberek a nyakukat, hátukat fájlalják, esetleg nem bírnak menni, mozogni is alig. Fejfájásra panaszkodnak, és egyéb mozgásszervi tüneteik vannak, ill lesznek. Többnyire az orvos semmi kóros elváltozást nem talál, szervi probléma nincs. Előfordul, hogy nem is keres, de az is, hogy rögtön szembe találja magát kis barátunkkal az ideges, feszült túl terhelt életmóddal, és nyugtatóval igyekszik kezelni a problémát, ami nagy valószínűséggel meg is fogja oldani. Egy ideig!
Figyelem! az életet orvossággal megváltoztatni nem lehetséges, kivéve ha valakinek krónikus betegsége van, mint pl a cukorbetegség, aminél nyilván az életminőség javulását jelenti a tabletta, vagy akár életet menthet. A pszichét érintő dolgokról beszélek, mikor ( nem szeretem ezt a kifejezést! ) a gyökereknél kell keresni a gondokat, és ezzel a megoldás is ott található. Bármennyire hihetetlen, de igaz, mindennek meg van az alapja, és ezáltal a következménye is. Magunkban elsősorban. Azon a helyen amit nem mondunk ki. Amiről álmodunk, vagy amire csak titkon gondolunk. A titokzatos bensőben, ahová senki szeme nem lát, ott van a ki nem mondott szó. A keserűség, vagy a fájdalom. Ott lapulhat évek óta egy gondolat, amivel lassan szembe kell nézni, és ezt jelzi most a vállunk, a karunk, a derekunk, ezt jelzi az álmatlanságunk, vagy akár a néha túl könnyen előtörő könnyeink. Esetleg pont az , hogy a könnyek fogytak el.
Démonok!
Ezek az igazi démonok, és a nagy csaták. Szembe kell nézni velük, és meg találni a megoldást, mert az ember alapjába véve boldogságra született. Gondoljunk csak egy kis csecsemőre, nem hiszem, hogy van egészséges ember aki ne mosolyt kívánna neki egy életen át. Kívánjuk ezt magunknak is , és kutassunk a boldogság után.
Azt írtam feszültség. A boldogtalan élet, a csak gondokra orientálódott figyelem, kóros elmeállapotot, feszült izmokat, krónikus fáradtságot okoz. Ez egyenes út a depresszióhoz, ahonnan egy út visz kifelé : A BOLDOGSÁG KERESÉSE
Jó egészséget, és boldog életet kívánok :)

2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Gondolom te orvos vagy, elmondanád, hogy ha a gerinc középső részén erős fájdalom nyilall bele hajoláskor, az lehet gerincsérv? Légyszives segíts mert nagyon félrk, hogy az.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nem vagyok orvos, és ezért nem is segíthetek neked. Tanácsot azonban adhatok, és azt javaslom fordulj bátran a házi orvosodhoz, ő meg tudja ítélni, hogy milyen vizsgálatok szükségesek, és ha kell beutal a helyi szakrendelésre. A hátfájást elég sok minden okozhatja, a tünetek sokszor összetettebbek mint amit esetleg te észre veszel. Diagnózist ezért látatlanban amúgy is nehéz lenne felállítani.
    Jó egészséget , és jobbulást kívánok neked!

    VálaszTörlés