Pár pusztító nap

Mostanában rengeteg dolog történt velem, nem is tudom hol kezdjem elmesélni. Azzal kéne kezdenem, hogy a magányos embereknél nincs önpusztítóbb, és őrültebb a világon. Remélem képes vagyok arra, hogy ne tegyem magammal azt, amit azokkal sem tennék akiket szeretek.
Remélem azt is, hogy magamat is eléggé szeretem, hogy ne bántsam tovább. Azt hittem egy pár héttel ezelőtt, hogy valami rendkívüli történik ami megváltoztat mindent. Azt persze akkor sem tudtam, és most sem, hogy tehette volna, hisz azért akkora dolog nem volt. Legalábbis másoknak nem, de nekem nagyon sokat jelentett. Nem is tudom, hogy önálló döntésből- e vagy csak mert így alakultak a dolgok kezdtem el magamat rombolni, de ezt itt, és most megígérem, hogy azonnal befejezem, és tiszta fejjel keresem a lehetőségeket. Nem hiszem, hogy bármi jót tettem a napokban, de azt hiszem az igazi baj az, hogy leginkább magamat bántottam. Viszont van itt valami amit muszáj elmondanom. Hosszú éveket töltöttem azzal, hogy megbízzak, hogy egyáltalán bízni tudjak az emberekben, és azt hiszem e pár nap tanulsága az , hogy nevetséges kérés volt. A bizalom, a szeretet, minden embernek mást jelent, így hát mi nem egyformán gondolkodók jól elérzünk, és elbeszélünk egymás mellett. Valami viszont teljesen biztos, hogy rendkívül veszélyes a vágyakat összekeverni a szerelemmel. Érzelmeket vinni valamibe ahhoz több kell mint azt érezni, hogy az érintéstől megremeg a világ, és elgyengül a láb. Mindenki aki ismer tudja, hogy milyen ember vagyok, és azt is, hogy nem egyszerűen érzek, és élem az életem. Hinni a szerelemben, és a boldogságban olyan elcsépelt lett mostanában, pedig azt hiszem egy barátomnak nagyon is igaza volt mikor azt mondta, hogy én is képes vagyok rá, sőt meg is érdemlem.
Furcsa emberekkel találkoztam, olyanokkal akik épp így élik az életüket mint én. Együtt vannak a párjukkal, de valójában ezer dolgot csinálnak, csak épp nem élnek. Mégis olyan erővel ragaszkodnak a nem létező közös életükhöz, hogy az döbbenet. Vannak olyanok is akik kimondottan taszították egymást, de most mikor a pár egyik fele úgy döntött elmegy , és valahol másutt kezd új életet, hirtelen összedőlt a világ, és az itt maradott szenved a búcsútól. Van aki kilépett egy kapcsolatból mert valaki mást érzett közel magához, de most annyira össze van zavarodva, hogy ennél jobban akkor sem lehetne ha 10 kapcsolatban lenne. És ott vannak az elhagyottak, akik morzsákat szedegetnek . Hinni abban, hogy újra kezdhető valami ami véget ért? Persze lehet. Lehet ha kapunk bíztatást, ha kapunk jeleket, ha a szakítás nem egymás elől való menekülés volt, hanem valami hiba. Tévedés. Valami nem megbeszélt, nem megoldott probléma. Ostoba aki elenged mikor csak tenni kéne, és ostoba aki elmegy , mikor csak beszélni kéne. Vágyakat hajkurászni meddig lehet? Egy életen át, de attól még nagyon nem biztos, hogy meg fogjuk találni amit akarunk. Lehet, hogy pont a kezdeteknél az első kanyarban ott volt amit kerestünk, csak valami vak véletlen folytán elnéztünk mellette. A baj csak az, hogy a visszautakat egy idő után lezárják, és onnan már csak előre mehet az ember. De vajon van- e előre út???
Pár nap telt el, és mégis azt hiszem minden hülyeségével együtt sok pozitív dolgot láttam hallottam, sőt tanultam is. Megtanultam, hogy ne bízzak senkiben, hogy a barát lehet csak addig az, míg épp mellette állsz, észrevettem, hogy az alkohol valóban elnyomja az ember érzéseit, és azt is, hogy nem vagyok egyedül magányos a világban, csak én beszélek róla, mások meg otthon bezárják ezt az érzést. Elmennek, isznak, táncolnak szórakoznak, és félnek haza menni a kihalt hideg életükbe. Mit ront el az ember? Már tudom. Nem beszél. Némán tűri az életét, és közben panaszkodik, hogy mennyire fáj. Van tanács is!
Ha magányos vagy, vagy ha fáj, vagy ha boldog vagy, vagy egyszerűen csak ha vagy, mindent ossz meg azzal aki fontos neked, mert kimondva minden szó könnyebb még akkor is, ha megbánod , hogy elmondtad. Mond ki akkor is, ha épp emiatt lesz pár nehéz napod, és ne menekülj a szavaid elől. Ez van. El kell fogadni, hogy az ember társas lény, és vigyázat a magányos embernél önrombolóbb nincs. Az nem mindegy persze ki, hogy rombolja az életét, de fogja ez teljesen biztosan így van.