Miért Róma....?

Eljutni Rómába olyan álom, amire azt hiszem születésemtől vágyom. Ha megkérdezik miért pont oda, hisz annyi szebb hely is van Olaszországban, elkezdem magyarázni de igazából nem hiszem, hogy az érzést , és a gondolataim megértheti bárki is. Elsőre megjegyezném, hogy semmi köze az olasz férfiakhoz a dolognak! Alapvetően Buddhista lelkem számlájára írom, hogy oda vágyom pont oda ahová eddig csak álmomban jutottam el. Úgy gondolom mindenki több esélyt kap az életre, csupán megfeledkezik az előzőekről, és ha marad némi halvány emlék vagy az emléknek az érzése a tudatában a lelkében , értelmetlen vágyakkal telve éli majd az életét. Keresi tehetségeinek okát, vagy vágyainak magyarázatát, amit elképzelhető, hogy soha nem talál meg. Olyan helyek töltik meg az álmait ahol még ebben az életében soha nem járt. Emlékszünk utcákra , ahol soha nem jártunk, emberekre, akikkel soha nem találkoztunk, érzésekre amiket még soha nem éreztünk, de mégis valahol tudjuk, hogy valóságos az emlékünk.
Miért pont Róma?
Az én álmaimban Róma ez a hely.
Minden porcikámmal érzem, ha eljutnék oda, bizonyos értelemben haza jutnék kicsit. Ismerős az utcák minden köve, a levegő illata, a falak melyek emberemlékezet óta várnak rám. Még a tudat is hátborzongatóan csodálatos, hogy van egy hely a világban ahol ha a falak közt jársz megérint a valóságos múlt. Elkápráztat , hogy mennyire tisztán látható lehet, vagy érezhető a régmúlt, mennyire igazivá válik annak az emléke, hogy a világ nem csak a jelenlegi életünk kezdete óta áll. Tudom persze, hogy nem csak ez a hely idézi a történelem valóságosságát, de nekem Róma az a hely ahol igazivá válik a létezés. Megmagyarázni nem lehet, de tudom, hogy minden ember érzi amit én, titkon a lelke mélyén mindenki tudja hol találná meg önmagát.
Mindenkinek vannak ki nem mondott vágyai, az én vágyam egyszer, és ha csupán csak egyszer is, de léphessek azokon a köveken, járhassak az utcákon, fújhassa a hajam a római szél. Legyen egy társ az úton akinek a nyakába ugorhatok a csodálattól, akivel megoszthatom az érzést, hogy megtaláltam a helyem a világban. Alapvetően nem gondolja rólam senki, hogy romantikus ember lennék, de ha erről van szó, el sem tudom képzelni, hogy ne legyek az.
Ha ez csak egy álom marad, és soha nem válik valóra is hiszem, hogy egyszer egy másik életben majd ott ébredek, és tudni fogom miért kerestem Rómában a világ közepét.
Talán mert "Minden út Rómába vezet" :)