Kedves történetet mesélek el. Az én csupaszív kisfiamról ,rólunk és a kávéról szól. Vagy lehet, hogy nem is a kávé a lényeg? Döntsétek el ti kedves olvasóim :)
Nem vagyunk szegények a szó legszorosabb értelmében , viszont a családunk módosnak sem igazán mondható, éppen ezért talán néha kicsit nagylábon is élünk a lehetőségeinhez képest. Amúgy szerintem mindenki ezt teszi mikor éppen kicsit megteheti. Ez nem gondolom, hogy baj lenne, hiszen az élet attól teljes ha éljük azt. A párna alá rejtett dolcsik még senkinek nem hozták meg a várva várt boldogságot, kivéve talán aki megtalálta, és jól hasznosította az életében. Amiről írni szeretnék az viszont most nem a rejtett kincsek, hanem egy mások számára is jól látható érték. A szeretet, és a gondoskodás. Milyen felemelő manapság ezt már leírni is. Az önzetlen törődést nem lehet elrejteni, és nem is kell. Ezért ezt most nem kis büszkeséggel el is mesélem nektek.
Tegnap elmentünk az egyik bevásárlóközpontba, hogy feltöltsük a raktárainkat decemberre. Így szoktuk. Elmegyünk hónap elején, és a legszükségesebbeket megvesszük, aztán már csak a szatyros aprólékos bevásárlás marad. Napi kenyér, tej stb. Amit most írtam fontos része annak, ami a történet lényege. A kulcsfigura pedig az én okos , kedves hét éves kifiam. Mindenekelőtt tudni kell, hogy én szeretem a kávét. Jó persze tudom, sokan szeretik a kávét, de én iszom az íze miatt, a hangulata miatt, iszom azért mert abban a pár percben bezárulhat a problémás része a világnak, és simán átadom magam a kávé érzésnek. Amúgy alacsony a vérnyomásom, így könnyedén hivatkozhatok közben erre is, nekem a kávé a mindennapjaim szerves, és kihagyhatatlan része. Elnyújtom kicsit a csattanót, mert ezt mind tudni kell hozzá, és mert mostanában minden a covid-dal foglalkozik ez pedig annál biztosan jobb. Szóval vásárlás :)
Miután minden bekerült a kosárba elég magas összegre rúgott a végeredmény. Ám de, nem volt még kávé. Elmentünk hát a kávés részlegre ahol persze a férjem többnyire az árakat, én pedig az ízeket figyelem. Vannak kedvenceim. A markánsabb, keserűbb kávékat szeretem. Viszont az én kedvencem bizony elég drága. Megegyeztünk hát, hogy az olcsóbbat vesszük meg, hát az is kávé vagy mifene, és kompromisszumkész vagyok általában, még ha legbelül vágyom is a másikra. Ez persze nem mindenre igaz, de a kávéra igen. Most jön a lényeg ami miatt egy oldalas sztorit írok a blogomban.
A kis pocak felháborodása. " Apa egyszerűen nem értelek! Miért nem kaphatja meg ha azt szereti? Én az anyukámnak a legjobbat akarom! Te nem? Ha egyszer neki az a finom, akkor miért kell neki olyat venni ami nem annyira?
A szívem majd kiugrott ettől az édes gyerektől. Nem azért mert teljes vállszélességgel kiállt mellettem kávé ügyben , hanem mert jó gyerekem van. Jó ember!Gondoskodó, és törődik másokkal. Még morgott kicsit mellettem, mire apa is belátta , hogy bizony ezt így nem lehet hagyni, és vett nekem egy kis kiszerelésűt abból amit szeretek :) A pocak megenyhült, és azt mondta apunak
" Na látod! Most örömet szeretél neki. Ugye milyen jó?
Ő az én pocakom. Kérem az univerzumot, hogy ne rontsa el, mert csodálatos felnőtt lesz belőle .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése